A piros és a kék kis csizma csillagfényes Mikulása - mese

A város szélén állt egy kedves, hófödte kis ház, amelyet mindenki csak úgy emlegetett: a csupa cipő ház. Nem azért, mert cipőbolt lett volna, hanem mert annyi apró gyerekcipő sorakozott az előszobájában, hogy bárki azt hihette, ott bizony egy egész csupa gyerekcipő sereg lakik. A sok cipő között két különleges is volt: egy piros és egy kék kis csizma, amelyek minden évben izgatottan várták a Mikulást.

A piros csizma vidám és élénk volt, igazi csupa csizma természet: mindig ugrált volna, ha tud. A kék csizma ezzel szemben nyugodt, kissé elmélázó, de annál hűségesebb társ. Sokszor érezték, hogy ők ketten nem egyszerű csizmák – ők a gyerekek legfontosabb kincseinek őrzői.

December 5-én este a gyerekek újra elővették a két kis csizmát. Gondosan letörölték róluk a port, mintha csak ünnepre készítenének fel két apró hőst.

– Nézd, milyen fényes lettem! – csilingelte büszkén a piros.
– És milyen puhára sikáltak… – sóhajtotta a kék. – Biztos nagyon várják a Mikulást.

A gyerekek kitették a csizmákat az ablakpárkányra, melléjük mandarint és egy rajzot is tettek, hogy a Mikulás tudja: egész évben igyekeztek jók lenni.

Ahogy leszállt az este, a ház körül minden elcsendesedett. A hópelyhek lassan hullottak, mintha csak álmosan táncolnának. A piros és a kék csizma egymás mellé simult.

– Vajon tényleg eljön? – kérdezte izgatottan a piros.
– Biztosan. Egy csupa cipő házat nem kerülhet el – mosolygott a kék.

És akkor megtörtént. A távolból csengőszó hallatszott, olyan tisztán, mintha az égből hullana alá. A sötét égen fénycsík jelent meg, majd a Mikulás szánja puhán landolt a hóban. A rénszarvasok szikrákat pattantottak a patájukkal, ahogy megálltak.

Mikulás léptei lassan, méltóságtelien közeledtek az ablakhoz.

– Nahát… itt aztán csupa csizma és csupa cipő van! – nevetett jókedvűen. – De ez a két apróság… ők bizony kivételesek.

Először a piros csizmát töltötte meg: csokoládéfigurákat, mogyorót, mézeskalácsot és egy kis piros szalagot tett bele, amin ez állt: “Kedvesen csillogsz, piros csizma!”

Aztán a kéket töltötte meg: mandarint, diót, egy csillámos kulcstartót és egy apró rajzfüzetet helyezett bele, hogy a gyerek szabadon alkothasson benne.

De ekkor a Mikulás hátranézett a szánja felé, mintha csak eszébe jutott volna valami fontos.

– Majdnem elfelejtettem! – mondta mosolyogva, és elővett két apró égi csillagot.
– Ez a csillag nektek szól, mert minden évben hűségesen vártok, és vigyáztok a gyerekek álmaira.

Az egyik csillagot a piros csizma szélére tette, amelytől még ragyogóbb lett. A másikat a kék csizmára illesztette, amelytől gyönyörűen derengeni kezdett, mint a téli égbolt.

Reggel a gyerekek izgatottan rohantak az ablakhoz. Ahogy meglátták a megtöltött csizmákat és a rájuk ragyogó csillagokat, ujjongva nevettek. A piros és a kék csizma pedig boldogan nézett utánuk – amennyire egy csizma csak tud.

Attól a nap­tól kezdve a csupa cipő házban mindenki tudta, hogy a két kis csizma nem akármilyen csizma. Ők voltak a Mikulás csillagfényes pártfogoltjai – egy piros és egy kék kis csizma, akik a gyerekcipők között is külön helyet foglaltak el: a gyerekek szívében.