A piros és a kék kis csizma és a nagy Mikulás-káosz - mese
Mikulás-mese mókás hangulatban a Csupa Cipőtől, ha egy rövid 5 perces mikulásos esti mesét szeretnél, akkor olvasd ezt a gyermekednek:
A csupa cipő házban, ahol annyi gyerekcipő hevert mindenhol, hogy néha még a szekrény is megbotlott bennük, élt két különleges csizma: a piros és a kék kis csizma. Ők voltak a család titkos humorfelelősei – bár erről senki sem tudott, mert csizmák lévén csak akkor beszéltek, amikor senki sem nézett oda.
A piros csizma harsány, hangos és örökösen túl lelkes volt. Ha lett volna keze, egész nap integetett volna. A kék csizma ezzel szemben inkább filozofikus alkat, gyakran elmélázott azon, hogy vajon miért párosával gyártják a cipőket, ha az egyik mindig gyorsabban kopik…
Egy nap azonban – egész pontosan december 5-én – nagy feladat állt előttük: jött a Mikulás! A csizmák egész este készültek.
– Én ma biztos kapok csokit, mert én vagyok a legszebb gyerekcipő a házban! – hencegett a piros.
– Te? A legszebb? – nevetett a kék. – Tegnap még a sarokban heverve aludtál egy zoknival az arcodon.
A piros felháborodottan csattogott volna, ha tud.
– Az egy TÉLAPÓS zokni volt. Inspirációt gyűjtöttem!
Mire befejezték a veszekedést, a gyerekek már fényesre suvickolták őket. Olyan ragyogóak lettek, hogy ha lett volna szemük, saját maguktól is elvakultak volna.
Éjszaka aztán hirtelen csilingelés hallatszott. A piros csizma először azt hitte, a kék csizma gyomra kordul – előfordult már –, de aztán rájöttek: ez bizony a Mikulás!
Csakhogy valami nem stimmelt.
A Mikulás ugyanis felbukkant… majd egy lendületes suhanással nekicsapódott a ház ereszének.
– Ajjaj… ezt senki ne látta, igaz? – kérdezte, miközben igyekezett úgy tenni, mintha ez teljesen normális landolási technika lenne.
A csizmák összenéztek – legalábbis elképzelésben –, és alig bírták visszatartani a kuncogást.
A Mikulás odaszuszogott hozzájuk.
– Hűha, micsoda csupa csizma gyülekezet! – mondta, miközben a körülötte heverő rengeteg cipőre mutatott. – Nem csoda, hogy majdnem elestem.
A piros csizma kihúzta magát.
– Én jövök először! – súgta a kéknek.
– Nyugi – felelte a kék –, a Mikulás nem sorrend alapján tölt. Randomizált ajándékosztási algoritmusa van.
A Mikulás elővette zsákját… aztán beleszólt.
– Hol a csoki? – kérdezte a zsáktól. – Biztos megint a rénszarvasok ették meg?
Ekkor egy halk böfögés hallatszott a szán irányából.
– Rudolf… – morogta a Mikulás. – Mondtam, hogy egy gyerekcipőnyi adag csoki még neked is sok!
Végül a zsák mélyéről előkerült néhány ajándék. A piros csizma kapott egy csokimikulást, de a Mikulás suttogva figyelmeztette:
– Vigyázz vele. Kicsit megrágott, a rénszarvasok tesztelték. Minőségellenőrzés.
A kék csizma egy csomag ceruzát kapott, de valahogy az is féloldalasan volt megrágva.
– Ha egyszer Rudolf írni tanul, nagy bajban leszek – sóhajtott a Mikulás.
Amikor már majdnem indulni készült, hirtelen visszafordult.
– Majdnem elfelejtettem a csillagokat!
Előhúzott két csillagot, de azokat is megcsócsálta valami.
– Ezeket eredetileg a rénszarvasoknak szántam… de úgy döntöttem, ti jobban megérdemlitek.
A két csizma így egy-egy fognyomos, de annál ragyogóbb csillagot kapott.
A Mikulás felszállt, majdnem fejre állt, aztán újra felszállt, és elindult az égen, kicsit cikkcakkban, de annál lelkesebben.
Reggel a gyerekek elaléltak a nevetéstől, amikor meglátták a félig megrágott csokikat és csillagokat.
A piros és a kék csizma pedig boldogan állapította meg:
Ez volt életük legsikertelenebb, de egyben legviccesebb Mikulás-éjszakája.
